Ki? Hol? Merre?

Aki követ facebookon is, tudhatja, hogy a héten diplomás ember lett belőlem! Méghozzá mérnök!
Hogy ezzel akarok-e bármit kezdeni, őszintén szólva még nem döntöttem el. Van olyan jövőkép a fejemben, amiben nagy szerepe van a dolognak. Van olyan, ahol csak kicsi. És van olyan is, amiben egyáltalán nincs jelentősége, hogy építészmérnöknek mondhatom magam, vagy nem. 25 évesen illenék már ezt eldönteni, nem? Fene tudja... Államvizsgán az egyik tantárgyamból a globalizáció hatásairól kellett beszélnem. Mindenki tudja, hogy milyen negatív és pozitív hatásai vannak, ha a nagy egészet nézzük. De mi van, ha a kicsit nézzük? Ha csak magunkat egyedül nézzük?
A globalizáció nagyon jó, mert pillanatok alatt terjednek a technikák, ismeretlen emberekből szemvillanásnyi idő alatt hírességek, elismert szakemberek lesznek. Ha nem ismeritek a TED youtube oldalát, nézzetek bele az ott található videókba (nem, nem a Family Guy atyjának filmjéről beszélek, és vigyázat, angoltudást igényel). A legtöbb videóban olyan sikeres emberek vagy gyerekek beszélnek, akik a semmiből építettek fel valamit. Akiknek volt egy meghatározott jövőképük, vagy csak szerencsésen megtalálták az életük egy korai szakaszában, hogy mi az, ami érdekli őket, és csak virágoztatniuk kellett a tehetségüket. Persze a hétköznapi ember nem feltétlenül ilyen. Sőt. De eléri őt ezeknek az embereknek a híre, és elgondolkozik a saját életén. Vagy inspirációt talál bennük, vagy elbizonytalanodik.
Jelenleg úgy vélem, két szakmám van. Az egyik a fotózás, a másik az építészet. Az internet mindegyikhez hihetetlen mennyiségű tudástárat halmozott már fel, és válogatatlanul "tolja az ember arcába". Ez jó. Rengeteg a fórum is, ahol tapasztaltabbaktól lehet tanulni (ez persze inkább a fotózásra érvényes, az építészet azért még mindig sok szemtől-szembe beszélgetést és tapasztalást kíván). Ez is jó. Ha az embernek elég önbizalma és elhatározása van. Ha nincs, akkor vagy összeszakad az információtömeg alatt, és úgy dönt, inkább neki se áll egy olyan dolognak, amiben lehet, hogy egyébként tehetséges lenne, vagy elbizonytalanítják a "jóakarók", vagy csak simán lebeszéli saját magát. Az információáramlás olyan példákat rak elénk, ami az embert vérmérséklettől függően vagy eltántorítja vagy buzdítja. Persze, bele kell vésni az ember agyába, hogy minden eredmény mögött több éves, akár évtizedes tanulási és egyéb folyamat áll. De, amikor a gyönyörűbbnél gyönyörűbb képeket, és érdekesebbnél és érdekesebb épületeket nézem, az én gondolataim hajlamosak elkalandozni a saját eredményeim felé, és feltenni a kérdést: Mi van, ha nem vagyok elég kreatív? Mi van, ha nincs ehhez tehetségem? Mi van, ha nem elég jó, amit csinálok? Mi van, ha NEM VAGYOK ELÉG JÓ?
Talán az életét egyelőre éppenhogy elkezdő fiatal felnőttek számára a legveszélyesebb ezeken a kérdéseken gondolkodni. Nagyon nehéz néha nem kétségbe esni. A jövőt sajnos, vagy nem sajnos, de senki nem látja előre. Azt hiszem, minden hozzám hasonló gondolkodásúnak (és magamnak is) azt tanácsolom, hogy induljon el egy úton, és próbálja meg a legtöbbet kihozni belőle. Egy idő után csak eljutunk egy olyan pontra, ahol már nem kell "újratervezni az útvonalat".
Kár, hogy a tanácsok osztogatásában mindig sokkal jobb voltam, mint a saját tanácsaim megfogadásában :)...